2012. március 31.

15. fejezet - Beavatás

Dominikáról való hazatérésünkkor meglepődünk, talán még jobban is, mint megérkezésünkkor, hogy micsoda káosz uralkodik Haitin. Kissé meglepve tapasztaljuk ugyanakkor a kétségtelen tényt is, hogy időközben megszerettük Haitit és, minden nehézségek ellenére, a haiti embereket. Legalábbis néhányukat. De legalábbis megértettük őket.

2012. március 18.

14. fejezet - Santo Domingo

Ez egy rendes munkahely, tehát három hónapra jut öt nap szabadság. Ez alkalomból a kézenfekvő Dominikai Köztársaság mellett felmerül egy kubai vagy egy jamaicai utazás is. Kubába ugyan van közvetlen repülőjárat, de mivel a hétvégét Port-au-Prince-ben kell töltenünk, így összesen hét nappal számolhatunk, ami a várható repülőtéri bonyodalmakkal együtt egy öt napos kubai villámlátogatást jelentene. Nyilván felejthetetlen öt nap lenne, de még innen, a szomszédos szigetről is kicsit kevésnek ítéljük meg az ezt a rövid időt a felmerülő költségek fényében. Jamaicára ezzel szemben elegendő lenne az öt nap, és szerintem át is hajózunk, ha létezik a vízi közlekedés lehetősége a két ország között. Azonban a Port-au-Prince - Miami - Jamaica repülőút eltántorít minket a kirándulástól.

2012. március 11.

13. fejezet - Megszokás

A kilencedik héten érezhetően tavaszodni kezd, fél hétig világos van, megjelenik a piacon a mangó és fokozódik a hőség, Madame Desamour pedig születésnapi zsúrt tart. Az ünnepelt és a meghívottak is legszebb ruhájukat öltik fel, Desamour pedig halsalátával, pufival, tortával, behűtött sörrel, torkot maróan édes szirupokkal és egy tojáslikőrhöz hasonló házi szesszel várja vendégeit.

2012. március 4.

12. fejezet - Az erőszak vége

Jó hír barátaimnak és családomnak, rossz hír ellenségeimnek és azoknak, akik továbbra is vérfagyasztó történeteket szeretnének hallani, de nagyon úgy tűnik, megnyugodtak a kedélyek, és a hibbant Jacmel visszatalált a karnevált megelőző kerékvágásba. Ez azért a hét első napjain nem annyira világos, mindenesetre kóbor rémhírek ezután nem találnak meg minket. Szorongani ettől persze még lehet, talán illik is. A szerdai végtelennek tűnő felhőszakadás kapcsán a kórházban ragadunk sötétedés után, és ekkor kicsit sajnálom, hogy nem fogadtuk meg a rendőrök tanácsát, így még lövöldözni sem tudnék utolsó pillanataimban. Arra azért jó ez a néhány óra, hogy belássuk, még nem értünk meg a visszaköltözésre.

2012. február 26.

11. fejezet - Exodus

Csütörtök reggel, amint nescafémmal sétálok ki a banánfán átszűrődő reggeli fényben a kerti asztalhoz, látom ám, hogy négy, harminc körüli meglett pali áll a kerítésnél, szépen sorjában, nem beszélnek egymással, csak méricskélik a terepet. Ruhájuk elüt a helybeliektől, kezükben zacskó víz, méricskélnek engem is, én meg nézek vissza, nyelvemen, hogy megkérdezzem, kiszau-geny?, de ekkor hátat fordítanak és elindulnak a falu felé. Ezekiel jön épp, kérdezem, hogy ez mit jelent. Igen, látta négyüket ő is, gyanús alakok, feleli, majd utánuk hajt motorral, persze nem találja őket. Szívből javasolja, hogy vegyük fel a kapcsolatot a rendőrséggel. Túl sok bűntény volt az elmúlt napokban, jóval több, mint azt a karnevál magyarázná.

2012. február 22.

10. fejezet - Utazás északra

Másnap reggel négykor már úton is vagyunk: egy őrjáratozó ENSZ kocsi vesz fel minket és visz ki a tap-tap állomásra. Egy minibusz utolsó sorában egy sámlin üldögélve átszáguldunk a Jacmelt Port-au-Prince-től elválasztó Selle hegységen (egy alkalommal járművet váltunk, mert a mienknek félúton leszakad az alja), majd átverekedjük magunkat a meghökkentően zajos, koszos és kaotikus fővároson a megfelelő buszállomásra, ahol találkozunk az amerikai cimborákkal.

2012. február 17.

9. fejezet - Második felvonás

Megkezdődik haiti tartózkodásunk második szakasza: ez nem csak a naptárból, de -különösen retrospektive- az események alakulásából is tudható. E pillanatban Jacmel zajos külvárosi főútján ülök egy hotel teraszán, ahol biztonságban érzem magam. A terasz kiváló rálátást enged a szemben legelésző hatalmas fekete bikára és egy pontosan akkora udvarra, mint egy ENSZ dzsip. Ezt onnan lehet tudni, hogy a dzsip jelenleg is kitölti a szűk teret, a szabadnapjukat töltő, Csádból és Argentinából érkezett csendőrök pedig éppen makaróninak becézett pennét reggeliznek a nappaliban. De kezdjük az elején.

2012. február 10.

8. fejezet - Mocsár

Az eddigi hetek vagy izgalmasak, vagy felhőtlenek voltak, az elmúlt napokat azonban tanulságosnak mondanám.

2012. február 4.

7. fejezet - Közéleti

A negyedik szombatunkat a küldetését befejező, búcsúzkodó Kosele kapitány látogatása teszi emlékezetessé, nem csak az extrém finom és extrém csípős marha-curryvel, hanem amikor felemlegetem neki ígéretét, szakácsot hívat otthonunkba, aki hozott alapanyagból és felszereléssel (gumikesztyűben) rotit készít a szemünk láttára. Ez jó hír az otthoniak számára is...

2012. január 27.

6. fejezet - Jacmel egynegyed

A harmadik hétvégénk a team-building jegyében telik. Szombaton Ezekiellel és a Land Roverrel elhajtunk Mme Desamour-ért a kórházkert templomához, Mme rövid várakozást követően végez is a kóruspróbával és üdén beugrik a dzsip rakterébe. Négyesben közelítjük meg a piacot, parkolóhelyet találni ilyenkor sok hasonlóságot mutat a hétköznap délutáni pesti belvárosból ismert gyakorlattal, végeredmény tekintetében azonban sajátos megoldást választunk és végül egy szemétdomb tetején állunk meg.

2012. január 20.

5. fejezet - Az igazgatás bonyodalmai

A második munkahéten lép színre Madame Loulouse, a nővér, akivel hétköznapjaim jelentős részét töltöm. Sajnálatos módon Mme Loulouse nem szereti a munkáját, idegesítik a betegek, igen türelmetlen és ingerlékeny alkat. Praktikusan ez úgy néz ki, hogy bejön a beteg, kezében a dossziéval és a sorszámával, zavarban van, valószínűleg még sosem járt orvosnál, legszebb ruháját ölti fel ez alkalomból és jó eséllyel még nem látott kilincset. Madame Loulouse három dolgot vár el tőlük: csukják be maguk mögött az ajtót, adják oda neki a számot, nekem pedig a dossziét. Ez persze sosem sikerül, ezért Mme Loulouse azonnal leteremti őket, ami vagy megszeppenéshez, vagy veszekedéshez vezet.

2012. január 15.

4. fejezet - A második hétvége

A második hétvégénken, vagyis az első munkahét után, a nyurga laboránsnővel betaxizunk a városba és gyalogosan várost nézünk. A tulajdonképpeni Jacmel közepén lévő magaslaton áll a katedrális: látszólag nem sérült komolyabban, de a földrengés után kivonták a forgalomból. A katedrális körül, igen nagy területen piac, piac, piac. A piac központi része egy lépcsőzetesen mélyülő, négyzet alakú aréna, valamennyi szintje zsúfolásig zöldséget, gyümölcsöt, bontott húst áruló árusokkal, akik között egy embernyi szűk hely jut közlekedésre, megállni nem lehet, ilyenkor azonnal többen taszigálni, böködni kezdik az ember hátsóját és azt kiabálják: marché, marché! Csak a sarkoknál lehet szintet váltani, klausztrofóbiásoknak nem ajánlott.

2012. január 13.

3. fejezet - Első hét a kórházban

Az első munkanap reggelén szembesülök azzal, hogy a nővér szabadságon van. Még egy teljes hétig. Átkozom magam, hogy nem készültem fel a trópusi betegségekből, hogy nem tanultam franciául és kissé hülyén érzem magam az piacról beszerzett, kikeményített farmerben, a kissé bő és kissé szúrós fehér ingben és a strand-klumpában. Állok a szanitéc alatt, dohányzom, egy csésze nescaféról ábrándozom és határozottan úgy érzem magam, mint amikor a rossz tanulót felelni hívják. Hadjira jön vissza, "mindenki itt van, csak rád várnak", mondja. Öt perc múlva nyolc. Eddig negyven beteg.

2012. január 8.

2. fejezet - Búcsú Olnickéktól

Arra ébredek, hogy nincs ruhám, holott szombat van. Mintha egy házibuli másnapján lennék egy idegen lakásban: háromnapos ruha rajtam, és még egy fogkefém sincsen. Olnick és Kristina a január végén esedékes spanyol diploma-honosító vizsgájukra készülnek nagy iramban, ezért egy Maxon nevű feketével vágunk neki a városnak, Olnick-ék dzsipjén.

2012. január 4.

1. fejezet - Érkezés

New Yorkba már csak hárman érkezünk meg: Hadjira, én és Hadjira csomagja. Az én hátizsákomnak nyoma vész, vélhetően még Milánóban. Miamiban így akad lehetőségünk beszélgetni az afro- és spanyol amerikai, valamint mozgássérült fehér népességből álló dolgozókkal. Min aki még sosem voltam USÁ-ban, a következőket tapasztalom (a Miami International Airporton):

1. Rendkívüli hatékonyság.
2. Rendkívüli kedvesség, mely a hatékonyságot szolgálja.
3. Rendkívül hangosan beszélő emberek.